Általános szerződési feltételek


PREAMBULUM


A Dat-Solinno Korlátolt Felelősségű Társaság által a http://app.diabino.com webalkalmazáson / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon üzemeltetett DiaBino platform a szénhidrát anyagcsere zavarokban szenvedőknek (cukorbetegeknek, inzulinrezisztenciában szenvedőknek), valamint az egészségesen táplálkozni kívánóknak nyújt hatékony támogatást.

A cukorbetegség napi szintű megélése embert próbáló feladat elé állítja azt, akit ez érint, illetve azokat a szülőket is, akiknek gyermeke ebben a betegségben szenved. Az érintetteknek rengeteg szabályt, előírást kell betartaniuk napi szinten, hogy a vércukorszintjüket a normál tartományban tudják tartani. Be kell tartani az előírt diétát, meghatározott időben kell étkezni, az előírt szénhidrát mennyiséget nem szabad túllépni. Szintén meghatározott időben kell beadni a szükséges mennyiségű inzulint. Rendszeresen kell mérni és naplózni a vércukorszintet. Az adatokat rendszeresen meg kell osztani a kezelőorvossal vagy dietetikussal, aki terápiás javaslatot tesz, ha úgy látja, hogy az elfogyasztott étel (szénhidrát mennyiség), illetve vércukor szintek, valamint az inzulin mennyisége nincs összhangban. Ezen felül a sportra és a rendszeres mozgásra is figyelmet kell fordítani.

A Dat-Solinno Kft. célkitűzése a DiaBino platform üzemeltetésével az, hogy az anyagcsere zavarokban szenvedő betegek életét megkönnyítse olyan megoldásokkal, amelyek a mindennapokban gyorsan, felhasználóbarát módon elérhetők.

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK:
„Társaság”: a Dat-Solinno Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszám: 07-09-029625, székhely: 8000 Székesfehérvár, Álmos vezér utca 6., képviseli: Szalai Gyula ügyvezető), amely a http://app.diabino.com webalkalmazás / applikáció, illetve a https://diabino.com weboldal üzemeltetését végzi.
„Páciens”: az a természetes személy, aki a Társaság által nyújtott Szolgáltatást igénybe veszi.
„Szakember”: az az orvosi és/vagy dietetikusi tevékenység végzésére jogosult természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli vállalkozás, aki / amely a Társaság által nyújtott Szolgáltatást igénybe veszi, illetve a Szolgáltatás révén a Páciensek részére szolgáltatást nyújt.
„Felhasználó”: valamennyi Páciens és Szakember, aki a Társaság által nyújtott Szolgáltatást igénybe veszi.
„Szolgáltatás”: a Társaság által a Felhasználó részére, a http://app.diabino.com webalkalmazáson / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon nyújtott szolgáltatás. „DiaBino Alkalmazás Ismertető”: a Szolgáltatás leírását és a Szolgáltatás igénybevételének módját és részletes feltételeit, valamint a http://app.diabino.com webalkalmazás / applikáció, illetve a https://diabino.com weboldal működését részletesen bemutató dokumentum.
„Általános Szerződési Feltételek”: a jelen általános szerződési feltételek.

1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK


1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek szabályozzák a szerződő felek jogait és kötelezettségeit, arra az esetre vonatkozóan, amennyiben a Felhasználó a Társaság által nyújtott Szolgáltatást a http://app.diabino.com webalkalmazás / applikáció felületén és / vagy a https://diabino.com weboldalon igénybe veszi.

1.2. A jelen Általános Szerződési Feltételek 1. számú elválaszthatatlan mellékletét képezi a DiaBino Alkalmazás Ismertető, mely részletes leírást tartalmaz a Szolgáltatásról, a Szolgáltatás igénybevételének módjáról és feltételeiről, valamint a http://app.diabino.com webalkalmazás / applikáció, illetve a https://diabino.com weboldal működéséről. A Felhasználó a jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával elfogadja és tudomásul veszi a DiaBino Alkalmazás Ismertetőben foglaltakat és egyben vállalja, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során mindenkor a jelen Általános Szerződési Feltételek és a DiaBino Alkalmazás Ismertető betartásával és előírásai szerint, fokozott körültekintéssel jár el.

1.3. A jelen Általános Szerződési Feltételek a Társaság http://app.diabino.com webalkalmazásán / applikációján, illetve a https://diabino.com weboldalon keresztül nyújtott Szolgáltatásra terjednek ki.

1.4. A jelen Általános Szerződési Feltételek elérhetők és letölthetők a http://app.diabino.com és a https://diabino.com weboldalakról.

1.5. Amennyiben a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján a Felhasználó a Társaság Szolgáltatását igénybe veszi, úgy kizárólag elektronikus szerződést köteles kötni a Társasággal, mely elektronikus szerződés nem kerül iktatásra, így nem minősül írásbeli szerződésnek.

1.6. A jelen Általános Szerződési Feltételek 2020. május 1. napjától hatályosak és a Társaság általi visszavonásáig maradnak hatályban. A Társaság a jelen Általános Szerződési Feltételeket egyoldalúan jogosult módosítani. Amennyiben a Társaság a jelen Általános Szerződési Feltételek bármely okból (pl.: a Társaság működésével, működtetésével kapcsolatos okból, jogszabályváltozás miatti okból) módosulnak, úgy arról a Társaság a Felhasználót minden esetben a http://app.diabino.com webalkalmazás / applikáció, illetve a https://diabino.com weboldal felületén a változás hatályba lépését megelőző 72 órán belül tájékoztatja.

1.7. A Felhasználó a Társaság Szolgáltatásának igénybevételét azzal kezdi meg, hogy a http://app.diabino.com webalkalmazás / applikáción vagy a https://diabino.com weboldalon regisztrál. A regisztrációt követően a Felhasználó a Szolgáltatás igénybevevőjének minősül mindaddig, amíg a regisztrációt meg nem szünteti. A Felhasználó a regisztráció során kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket teljes körűen megismerte és elfogadja, a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt rendelkezéseket magára nézve kötelezőnek ismeri el.

1.8. A Felhasználó a regisztráció során szintén kijelenti, hogy a Társaság adatkezelési tájékoztatójának tartalmát teljes körűen megismerte és az adatkezelési tájékoztató tartalmát tudomásul veszi.

2. A TÁRSASÁG, MINT SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÓ ADATAI


2.1. Cégnév: Dat-Solinno Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 8000 Székesfehérvár, Álmos vezér utca 6.
Cégjegyzékszám: 07-09-029625
Adószám: 26616973-2-07
Statisztikai számjel: 26616973-6202-113-07
Nyilvántartó bíróság: Székesfehárvári Törvényszék Cégbírósága
Képviseletre jogosult: Szalai Gyula ügyvezető
2.2. Tárhely-szolgáltató adatai:
Név: Rackforest Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22. Cégjegyzékszám: 01-09-914549
Adószám: 14671858-2-41
Telefon: +36 70 362 4785,
E-mail: nabil.atiyeh@rackforest.com

3. PÁCIENS


3.1. Abban az esetben, ha a Páciens a Társaság Szolgáltatását igénybe kívánja venni, úgy a http://app.diabino.com és / vagy a https://diabino.com címen található webalkalmazáson / weboldalon vagy a Társaság applikációján regisztrálni köteles.

3.2. A Páciens azzal, hogy a Társaság webalkalmazásán vagy applikációján regisztrál, a Társaság Szolgáltatásának igénybevételére a Társasággal elektronikus szerződést köt. A regisztráció, így az elektronikus szerződés a Társaság 3.4. pontban írt e-mailes visszaigazolása Páciens általi kézhezvételével minősül létrejöttnek.

3.3. A Páciens a regisztrációkor köteles megadni a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatokat, így az e-mail címét, jelszavát, továbbá a boxok kipipálásával tudja elfogadni jelen Általános Szerződési Feltételeket. A Páciens szintén a boxok kipipálásával veheti tudomásul az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat. Amennyiben a Páciens a regisztrációkor helytelen adatokat ad meg, úgy a regisztráció véglegesítését megelőzően vissza tud lépni a korábbi felületre, ahol a helytelenül megadott adatokat javítani tudja. Amennyiben a Páciens az Általános Szerződési Feltételeket nem fogadja el vagy az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat nem veszi tudomásul, úgy a regisztráció, ekként a Páciens és a Társaság közötti elektronikus szerződés nem jön létre.

3.4. A Páciens a regisztráció elküldését követően az általa meghatározott e-mail elérhetőségre a regisztrációról visszaigazolást kap. Amennyiben a regisztráció elküldését követően a Páciens által meghatározott e-mail elérhetőségre az elküldést követő 48 órán belül nem érkezik visszaigazolás, úgy a Társaság ajánlati kötöttsége a Szolgáltatásra vonatkozóan megszűnik, így a Társaság az elektronikus szerződésben vállalt kötelezettsége alól mentesül. Abban az esetben tekinthető megérkezettnek a Páciens által küldött regisztrációs igény, amikor az a Társaság által hozzáférhetővé válik. A Társaság nem tartozik felelősséggel a visszaigazolás vonatkozásában, amennyiben a Páciens helytelen adatokat határozott meg a regisztrációkor vagy amennyiben a Társaság bármely technikai ok miatt a tárhelyéhez nem tud hozzáférni. A Társaság és a Páciens között az elektronikus szerződés akkor jön létre, ha a Páciens a regisztráció során meghatározott űrlapot hiba és hiánymentesen kitöltötte, valamint a boxok kipipálásával a jelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadta és az adatkezelési tájékoztatót tudomásul vette, továbbá a Társaság e-mailben a Páciens regisztrációját visszaigazolta.

3.5. A Társaság kizárólag abban az esetben köteles a Páciens részére a Szolgáltatást nyújtani, amennyiben a Páciens a jelen Általános Szerződési Feltételeket maradéktalanul teljesíti és betartja. A Páciens szerződésszegő magatartása esetén a Társaság jogosult a Szolgáltatások igénybevételét korlátozni vagy a Szolgáltatások Páciens általi igénybevételét megszüntetni.

3.6. Amennyiben a Páciens a Társaság olyan Szolgáltatását kívánja igénybe venni, amely Szolgáltatás igénybevétele Szolgáltatási Díj megfizetéséhez kötött, úgy a Társaság csak abban az esetben nyújtja a Szolgáltatási Díjhoz kötött Szolgáltatást a Páciens részére, amennyiben a Szolgáltatás Szolgáltatási Díja a Társaság számláján jóváírásra került.

4. SZAKEMBER


4.1. Abban az esetben, ha a Szakember a Társaság Szolgáltatását igénybe kívánja venni, úgy a http://app.diabino.com és / vagy a https://diabino.com címen található webalkalmazáson / weboldalon vagy a Társaság applikációján regisztrálni köteles.

4.2. A Szakember azzal, hogy a Társaság webalkalmazásán vagy applikációján regisztrál, a Társaság Szolgáltatásának igénybevételére a Társasággal elektronikus szerződést köt. A regisztráció, így az elektronikus szerződés a Társaság 4.4. pontban írt e-mailes visszaigazolása a Szakember általi kézhezvételével minősül létrejöttnek.

4.3. A Szakember a regisztrációkor köteles megadni a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatokat, így a nevét, e-mail címét, jelszavát, pecsétszámát, titulusát, továbbá a boxok kipipálásával tudja elfogadni jelen Általános Szerződési Feltételeket. A Szakember szintén a boxok kipipálásával veheti tudomásul az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat. Amennyiben a Szakember a regisztrációkor helytelen adatokat ad meg, úgy a regisztráció véglegesítését megelőzően vissza tud lépni a korábbi felületre, ahol a helytelenül megadott adatokat javítani tudja. Amennyiben a Szakember az Általános Szerződési Feltételeket nem fogadja el vagy az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat nem veszi tudomásul, úgy a regisztráció, ekként a Szakember és a Társaság közötti elektronikus szerződés nem jön létre.

4.4. A Szakember a regisztráció elküldését követően az általa meghatározott e-mail elérhetőségre a regisztrációról visszaigazolást kap. Amennyiben a regisztráció elküldését követően a Szakember által meghatározott e-mail elérhetőségre az elküldést követő 48 órán belül nem érkezik visszaigazolás, úgy a Társaság ajánlati kötöttsége a Szolgáltatásra vonatkozóan megszűnik, így a Társaság az elektronikus szerződésben vállalt kötelezettsége alól mentesül. Abban az esetben tekinthető megérkezettnek a Szakember által küldött regisztrációs igény, amikor az a Társaság által hozzáférhetővé válik. A Társaság nem tartozik felelősséggel a visszaigazolás vonatkozásában, amennyiben a Szakember helytelen adatokat határozott meg a regisztrációkor vagy amennyiben a Társaság bármely technikai ok miatt a tárhelyéhez nem tud hozzáférni. A Társaság és a Szakember között az elektronikus szerződés akkor jön létre, ha a Szakember a regisztráció során meghatározott űrlapot hiba és hiánymentesen kitöltötte, valamint a boxok kipipálásával a jelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadta és az adatkezelési tájékoztatót tudomásul vette, továbbá a Társaság e-mailben a Szakember regisztrációját visszaigazolta.

4.5. A Társaság kizárólag abban az esetben köteles a Szakember részére a Szolgáltatást nyújtani, amennyiben a Szakember a jelen Általános Szerződési Feltételeket maradéktalanul teljesíti és betartja. A Szakember szerződésszegő magatartása esetén a Társaság jogosult a Szolgáltatások igénybevételét korlátozni vagy a Szolgáltatások Szakember általi igénybevételét megszüntetni.

5. SZELLEMI ALKOTÁSOK


5.1. A http://app.diabino.com webalkalmazásban / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon található bármely, a Társaság által vagy a Társaság javára létrehozott szellemi alkotás, így különösen, de nem kizárólag szoftver, szerzői jog által védett videó, kép, hangalkotás, védjegyoltalomra alkalmas megjelölés, védjegy, szabadalmaztatható találmány (a továbbiakban együttesen: „szellemi alkotás”), továbbá a Társaság által létrehozott vagy megszerzett vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismeretek és tapasztalatok (a továbbiakban: „know-how”) tulajdonjoga és valamennyi felhasználási vagyoni joga kizárólag a Társaságot illeti.

5.2. Figyelemmel az 5.1. pontra, a Társaság kizárólagosan jogosult a szellemi alkotások és know-how felhasználására, különösen, de nem kizárólagosan az alábbi módokon: i. átdolgozás, feldolgozás, módosítás, megváltoztatás, bármely más termékben és szellemi alkotásban történő felhasználás;
ii. akár analóg, akár digitális, akár közvetlen, akár közvetett, akár időleges, akár végleges jelleggel történő rögzítés, többszörözés, beleértve kép- és hanghordozón történő rögzítést, másolást számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra;
iii. terjesztés, ideértve a bérbeadást, haszonkölcsönbe adást, forgalomba hozatalt, forgalomba hozatalra való felkínálást, tulajdonjog átruházását, a forgalomba hozatal céljából való behozatalt, kereskedelmi célból történő birtoklást is;
iv. nyilvános bemutatás, előadás;
v. kiállítás.

5.3. A http://app.diabino.com webalkalmazásban / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon található bármely anyagot átvenni vagy másolni kizárólag a Társaság előzetes írásbeli hozzájárulásával lehet, emellett az anyag felhasználása során a Társaságra való hivatkozás feltüntetése kötelező. A Társaság fenntartja a jelen pontban rögzített valamennyi jogát a Szolgáltatás összes elemére.

5.4. Amennyiben a http://app.diabino.com webalkalmazásban / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon található bármely szellemi alkotás vagy know-how felhasználására a Társaság engedélye nélkül kerül sor, úgy a Társaság kötbérre jogosult, melynek mértéke jogsértésenként (jogellenes cselekményenként) 500.000,- Ft, azaz ötszázezer forint. A felek, így kifejezetten a Felhasználó a kötbér mértékét elfogadja, annak jogalapját és összegszerűségét a jövőben nem vitatja, ezen jogáról a jelen szabályzat elfogadásával kifejezetten lemond.

6. A TÁRSASÁG FELELŐSSÉGE A SZOLGÁLTATÁS VONATKOZÁSÁBAN


6.1. A Társaság a Pácienssel vagy a Szakemberrel kötött elektronikus szerződés alapján, a http://app.diabino.com webalkalmazásban / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon 99%-os rendelkezésre állást vállal. A felek a Társaság előzőekben írt 99%-os rendelkezésre álláson felüli felelősségét kizárják.

6.2. A felek kizárják a Társaság felelősségét a Társaságnak fel nem róható, illetve a Társaság részére más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások üzemzavaraiért és/vagy hibáiért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan a hozzáférést akadályozó üzemzavarokat, hibákat.

6.3. Amennyiben a Felhasználó a Társaság Szolgáltatását a http://app.diabino.com webalkalmazásban / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon igénybe kívánja venni, úgy a Felhasználó kötelezettsége, hogy a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges szoftvereket és hardvereket saját maga részére biztosítsa, a hozzáférés technikai feltételeit megteremtse. A felek kizárják a Társaság felelősségét a Szolgáltatás vonatkozásában, ha a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges szoftverekkel és hardverekkel a Felhasználó nem rendelkezik, továbbá azok beállításai a Szolgáltatás használatához nem megfelelőek. A Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges hardverek és szoftverek beállítása a Felhasználó feladata és kötelezettsége.

6.4. A Társaságot kizárólag a Társaság szerződésszegése vagy a Társaság egyéb jogellenes magatartása esetén terheli felelősség a Szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan. A Társaság kártérítési kötelezettsége legfeljebb a Szolgáltatás igénybevételéért a Felhasználó által a Társaság részére ténylegesen teljesített Szolgáltatási Díj mértékéig áll fenn. A Felhasználó a Szolgáltatást saját elhatározása alapján és saját kockázatára veszi igénybe. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Társaság a Szolgáltatás nyújtásával kizárólag a honlapon megjelenített termékek vonatkozásában szolgáltat adatokat, továbbá elektronikus felületet biztosít a Szakember és a Páciens közötti kommunikációhoz, azonban a Társaságot sem a honlapon megjelenített termékek minősége és/vagy tulajdonságai, sem a Szakember és a Páciens közötti kommunikáció tartalma vonatkozásában semmilyen felelősség nem terheli.

6.5. A Társaság által nyújtott Szolgáltatás kizárólag honlap üzemeltetés, a Társaság szolgáltatása sem egészségügyi tanácsadásnak, sem egészségügyi ellátásnak, sem egészségügyi szolgáltatásnak nem minősül. A Felhasználó kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Társaság a Szolgáltatás nyújtása során sem a Páciens egészségi állapotáért, sem a Szakember és a Páciens közötti kommunikáció tartalmáért nem vállal felelősséget. A Felhasználó a Szolgáltatás igénybe vétele során kapott információkat mindenkor kiemelt körültekintéssel köteles kezelni és felhasználni, különös figyelemmel arra, hogy ezen információk a Páciens egészségi állapotát érinthetik.

6.6. A Felhasználókat terheli a teljes felelősség a Társaság által nyújtott Szolgáltatás – így a http://app.diabino.com webalkalmazásban / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon igénybe vett Szolgáltatás igénybe vétele során.

6.7. A Felhasználó köteles a Társaságot haladéktalanul tájékoztatni, amennyiben a Szolgáltatás igénybevételére alkalmas fiókon belül jogosulatlan felhasználásra kerül sor. A Felhasználó felelősséggel tartozik a saját jelszavának vagy fiókjának illetéktelen használatából eredő, a Társaságnak okozott kárért.

6.8. A Társaság jogosult a http://app.diabino.com webalkalmazásban / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon, a Felhasználó által igénybe vett Szolgáltatás nyújtásának megtagadására, amennyiben a Felhasználó a jelen szerződéses feltételeket megszegi.

6.9. A http://app.diabino.com webalkalmazásban / applikáción, illetve a https://diabino.com weboldalon meghatározott információk kizárólagosan tájékoztató jellegűek, azok helytállóságáért és pontosságáért a Társaság nem vállal felelősséget, azonban a Társaság a tőle elvárható módon jár el annak érdekében, hogy az információk naprakészek és a valóságnak megfelelőek legyenek. A Társaság a Szolgáltatás nyújtása során a helytelen információk felhasználásából eredő károkért felelősséget nem vállal, azt a felek kifejezetten kizárják.

7. A SZOLGÁLTATÁS DÍJA, FIZETÉSI FELTÉTELEK


7.1. A Társaság által nyújtott Szolgáltatások egy része kizárólagosan a Társaság által egyoldalúan meghatározott havi / éves szolgáltatási díj (a továbbiakban: Szolgáltatási Díj) ellenében vehető igénybe.

7.2. A Szolgáltatási Díj mértékére vonatkozó táblázatot a jelen Általános Szerződési Feltételek 2. számú mellékletét képező Díjtáblázat tartalmazza. A Társaság a Szolgáltatási Díjat minden tárgyév január 31. napjáig, egyoldalúan, indoklás nélkül jogosult módosítani. A Szolgáltatási Díj módosításáról a Társaság tájékoztatja a Felhasználót.

7.3. A Szolgáltatási Díj megfizetésére kizárólag a Társaság által meghatározott módon, így bankkártyás online fizetés útján van lehetőség.

7.4. A Társaság a Szolgáltatási Díj megfizetéséhez kötött Szolgáltatásokat kizárólag azt követően köteles nyújtani a Felhasználó részére, amennyiben a Szolgáltatási Díj a Társaság bankszámláján jóváírásra került.

7.5. A Társaság a Szolgáltatási Díjról kizárólag e-számla kiállítására köteles, mely e-számlát a Felhasználó e-mail címére megküldi.

8. A SZOLGÁLTATÁS MEGSZÜNTETÉSE


8.1. Amennyiben a Felhasználó a Társaság által nyújtott Szolgáltatást a regisztrációt követően nem kívánja igénybe venni, úgy a Felhasználó jogosult a Társaság Szolgáltatását felmondani. Amennyiben a Felhasználó a regisztrált fiókját törli, úgy az a Szolgáltatás felmondásának minősül.

8.2. Amennyiben a Felhasználó a Társaság által nyújtott olyan Szolgáltatást vesz igénybe, amely Szolgáltatási Díj megfizetéséhez kötött, úgy a Felhasználó a felmondása esetén az addig megfizetett Szolgáltatási Díj visszaigénylésére nem jogosult. A Társaság a felmondást követően Szolgáltatási Díjra, illetve bármely egyéb más díjra nem jogosult.

8.3. Amennyiben a Felhasználó a Társaság által nyújtott, havi Szolgáltatási Díj megfizetéséhez kötött Szolgáltatást vesz igénybe, úgy a havi Szolgáltatási Díj kiegyenlítésére minden tárgyhónap 30. napjáig kell, hogy sor kerüljön. Amennyiben a havi Szolgáltatási Díj bármely okból (pl.: fedezet hiánya, kártya lejárta stb.) minden tárgyhónap 30. napjáig nem kerül kiegyenlítésre, úgy a Társaság a Felhasználó részére a havi Szolgáltatási Díjhoz kötött Szolgáltatás nyújtását felfüggeszti (a Felhasználó által regisztrált kártya egyidejű törlése mellett, melyről a Társaság a Felhasználó részére e-mailt küld) a havi Szolgáltatási Díj kiegyenlítésének időpontjáig. Amennyiben a Felhasználó a Társaság által nyújtott, éves Szolgáltatási Díj megfizetéséhez kötött Szolgáltatást vesz igénybe, úgy a havi Szolgáltatási Díj kiegyenlítésére minden tárgyév 365. napjáig kell, hogy sor kerüljön. Amennyiben a havi Szolgáltatási Díj bármely okból (pl.: fedezet hiánya, kártya lejárta stb.) minden tárgyév 365. napjáig nem kerül kiegyenlítésre, úgy a Társaság a Felhasználó részére az éves Szolgáltatási Díjhoz kötött Szolgáltatás nyújtását felfüggeszti (a Felhasználó által regisztrált kártya egyidejű törlése mellett, melyről a Társaság a Felhasználó részére e-mailt küld) az éves Szolgáltatási Díj kiegyenlítésének időpontjáig.

8.4. Amennyiben a Felhasználó olyan magatartást tanúsít, amely jelen szerződéses feltételekkel, illetve a Társaság által nyújtott Szolgáltatás rendeltetésszerű használatával nem összeegyeztethető, úgy a Társaság választása szerint jogosult egyoldalúan, indokolás nélkül, azonnali hatállyal felfüggeszteni / korlátozni (a Társaság által egyoldalúan, indoklás nélkül meghatározott terjedelemben) a Felhasználó fiókját, vagy a felek közötti elektronikus szerződés azonnali hatályú felmondására. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében kerül felfüggesztésre / korlátozásra a Felhasználó fiókja, az nem mentesíti a Felhasználót a jelen szerződéses feltételek 7. pontjában meghatározott díjfizetési kötelezettsége alól.

9. PANASZ


9.1. Amennyiben a Felhasználó a Társaság által nyújtott Szolgáltatás során – a Szolgáltatás vonatkozásában – panaszt (a továbbiakban: panasz) kíván előterjeszteni, az írásban, az alábbi elérhetőségeken teheti meg:

Levelezési cím: 8000 Székesfehérvár, Álmos vezér utca 6.
E-mail: hello@diabino.com

9.2. A panaszban a Felhasználó az alábbiakat köteles megjelölni:
- Név
- Lakcím
- Telefonszám
- E-mail elérhetőség
- panasz leírása, oka
- panasszal kapcsolatos igény

9.3. A panaszkezelés során a Felhasználó által benyújtott adatokat az információs és önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeli a Társaság.

9.4. A Társaság a Felhasználó szabályszerűen (jelen szabályzatban meghatározottak szerint) előterjesztett panaszát legkésőbb 30 napon belül megvizsgálja, azokra írásban reagál. Amennyiben a Társaság úgy ítéli meg, hogy a panasz alaptalan, úgy az elutasítását megindokolja.

9.5. Az írásbeli panaszokat – beleértve a személyes megjelenés során előadott panaszról készült jegyzőkönyvet is – továbbá az azokra adott válaszokat a Társaság öt évig archiválja. A megőrzési idő elteltével az adathordozókat (okiratokat) a Társaság leselejtezi.

9.6. Amennyiben a panasz teljesen vagy részlegesen elutasításra kerül, úgy a Felhasználó hatósági vagy békéltető testület előtt eljárást kezdeményezhet.

9.7. Hatósági eljárás:
A Felhasználó a panaszának teljes, vagy részbeni elutasítása esetén – a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet alapján – elsőfokon a közigazgatási hatósági ügyekben eljáró járási hivatalhoz, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatalhoz, míg másodfokon az országos illetékességgel rendelkező Pest Megyei Kormányhivatalhoz fordulhat.

A Felhasználó az illetékes és hatáskörrel rendelkező hivatalokról az alábbi weboldalon talál további információkat: http://jarasinfo.gov.hu.

9.8. Békéltető testület előtti eljárás:

A Felhasználó a panaszának teljes, vagy részbeni elutasítása esetén jogosult az alábbi, választása szerinti békéltető testületekhez fordulni:

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
Fax száma: (76) 501-538
Név: Mátyus Mariann
E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu;

Baranya Megyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
Telefonszáma: (72) 507-154
Fax száma: (72) 507-152
Név: Dr. Bodnár József
E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu;

Békés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
Fax száma: (66) 324-976
Név: Dr. Bagdi László
E-mail cím: bmkik@bmkik.hu;

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
Fax száma: (46) 501-099
Név: Dr. Tulipán Péter
E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu;

Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Név: Dr. Baranovszky György
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu;

Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
Név: Dékány László, Jerney Zoltán
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;

Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Fax száma: (22) 510-312
Név: Kirst László
E-mail cím: fmkik@fmkik.hu;

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
Fax száma: (96) 520-218
Név: Horváth László
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu;

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Telefonszáma: (52) 500-749
Fax száma: (52) 500-720
Név: Dr. Hajnal Zsolt
E-mail cím: info@hbkik.hu;

Heves Megyei Békéltető Testület
Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
Fax száma: (36) 323-615
Név: Pintérné Dobó Tünde
E-mail cím: tunde@hkik.hu;

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Telefonszáma: (56) 510-610
Fax száma: (56) 370-005
Név: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu;

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
Név: Dr. Rozsnyói György
E-mail cím: kemkik@kemkik.hu;

Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862
Név: Dr. Pongó Erik
E-mail cím: nkik@nkik.hu;

Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
Telefonszáma: (1)-269-0703
Fax száma: (1)-269-0703
Név: dr. Csanádi Károly
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu

Somogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046
Név: Dr. Novák Ferenc
E-mail cím: skik@skik.hu;

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
Fax száma: (42) 311-750
Név: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu;

Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661
Fax száma: (74) 411-456
Név: Mátyás Tibor
E-mail cím: kamara@tmkik.hu;

Vas Megyei Békéltető Testület
Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszáma: (94) 312-356
Fax száma: (94) 316-936
Név: Dr. Kövesdi Zoltán
E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu

Veszprém Megyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefonszáma: (88) 429-008
Fax száma: (88) 412-150
Név: Dr. Óvári László
E-mail cím: vkik@veszpremikamara.hu

Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
Fax száma: (92) 550-525
Név: dr. Koczka Csaba
E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu

Amennyiben a Felhasználó a bírósági vagy hivatali jogvitát el kívánja kerülni, úgy a Szolgáltatással kapcsolatos panaszával jogosult a békéltető testülethez fordulni. A békéltető testület elsődleges feladata, hogy a Társaság és a Felhasználó közötti jogvita rendezése során közreműködjön, a felek között lehetőség szerint egyezséget hozzon létre.

9.9. Egyéb panasszal kapcsolatos eljárási lehetőségek:

A Felhasználó a panaszának teljes, vagy részbeni elutasítása esetén jogosult tovább az Európai Uniós online vitarendezési platform igénybevételére. Elérhetőség: http://ec.europa.eu.odr.

9.10. Bírósági fórum:


Amennyiben a Felhasználó panasszal kapcsolatos eljárásra nem vezetett eredményre, úgy a Felhasználó a jogvita rendezése céljából jogosult az illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulni.

10. VEGYES RENDELKEZÉSEK


10.1. A Társaság adatkezelési tájékoztatója a http://app.diabino.com webalkalmazáson / applikáción illetve a https://diabino.com weboldalon elérhető és megismerhető.

10.2. Ha a szerződési feltételek bármelyike érvénytelenné válik, vagy hatályát veszti, az érvénytelen rendelkezések helyébe azok a rendelkezések kerülnek bevezetésre, amelyeknek értelme a lehető legközelebb áll az érvénytelen rendelkezéséhez. Egy rendelkezés érvénytelensége vagy hatályon kívül helyezése nem érinti a többi rendelkezés érvényességét.

10.3. A jelen szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekre a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII., a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet és a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

Budapest, 2020. május 1.

Mellékletek:
1. számú melléklet: DiaBino Alkalmazás Ismertető
2. számú melléklet: Díjtáblázat